Greenman toborzás, Greenman ébresztés

Hajdu Gabriella
2014-09-23 14:37:22

greenman_bolygoHol, hogyan és kiből lesz a Greenman cserebogár?

A cég immár harmadik éve, idén szeptember 26-án is megrendezi azt a szakmai napot, ahol nem csak megismertetni szeretné termékeit, hanem tudatosan kiáll a képviselt szerep mellett. A rendezvényt megelőzte egy pályázat kiírás és lebonyolítás az agrár területet képviselő szakképzési intézmények diákcsoportjai közt; nevelődnek a kis Greenmanek.

Tovább a cikkre

 

A greenmanségnek sokféle módja van. Lehet aktív greenmanesnek lenni (ez egy munkajogi forma, tehát a lehetőségek száma korlátozott, kérem ne küldjön senki önéletrajzot). Lehet valaki aktív természet, vagy környezetvédő. Választhat olyan életmódot, amit öko és bio jelzőkkel fémjelezhet, vagy egyszerűen csak ügyelhet arra, hogy a saját életterében és szervezetében minél kevesebb káros, mesterséges és mérgező dolog legyen jelen. Lehet látens green man-nek lenni, vagyis nem tudni arról, hogy emberi lényként urbánus környezetben létezni sem jelent mást, mint valamilyen módon a természet részének lenni. Azt hiszem azonban NEMGREENMAN-nek lenni nem lehet. Az ember biológiai mivoltát (hogy az élő környezet része) nem csak a humánbiológia, de az orvostudomány, az antropológia, a pszichológia és még a szociológia is elismeri, hogy többet ne is említsek.

Az igazán környezettudatosan élők egyik nagy feladata az a példamutatás, amivel a látens greenmanket ráébresztik a saját szervezetükkel és közvetlen környezetükkel szembeni felelősségre és felelősségvállalásra. Hogy egy nagyívű hasonlattal éljek, Szabó Magda szerint léteznek tündérek, és léteznek emberek, de valójában az ember is tündér, csak nem tud róla. Valójában minden ember greenman...

A kissé filozófikus felütés után pedig halkan megjegyzem: a társadalmi szerepvállalás a környezettudatosság formálásában ugyanúgy jelen van a Greenman életében, mint az üzletpolitika, a marketing, vagy a termékfejlesztés és gyártás.

A cég immár harmadik éve, idén szeptember 26-án is megrendezi azt a szakmai napot, ahol nem csak megismertetni szeretné termékeit, hanem tudatosan kiáll a képviselt szerep mellett. A rendezvényt megelőzte egy pályázat kiírás és lebonyolítás az agrár területet képviselő szakképzési intézmények diákcsoportjai közt; nevelődnek a kis greenmanek.

A helyszín pedig magáért beszél. A Hétkúti Ökofarm a Greenman filozófiából született, és minden itt megtermett és megtermelt dolog gondos greenman kezek nyomát hordozza magán. Minden megtekinthető, megízlelhető, meghallgatható. Amiről szó van, az nem csak zöldség, hanem ZÖLD-ség.

A toborzás aktív, az ébresztés remélhetőleg sikeres lesz. A rendezvényre történő előzetes regisztráció zajlik, ez a belépő.

Zöld napot!

(A kép forrása: http://www.startwithabook.org/sites/default/files/themes_greenworld2.jpg

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
blog comments powered by Disqus
Partnerünk

Social ikon
Partnereink

        

Twitter feed